Hasta Le Vista Senor Castro, el presidente!

2025. január 08. 08:01

Január 6-a Amerika egyik legnagyobb politikai hazugságaként fog bevonulni a történelembe.

2025. január 08. 08:01
null
Jeszenszky Zsolt
Jeszenszky Zsolt
Pesti Srácok

„Nem, nem a 8 évvel ezelőtt elhunyt kubai diktátorról fogok az alábbiakban megemlékezni. Hanem a fiáról…. hahahaha. De kezdjük messzebbről, mert több nagyszerű dolog is történt január 6-án, hétfőn. Összeült Washingtonban az Elektori Kollégium, melynek feladata hivatalosan is megválasztani az Egyesült Államok elnökét, azaz formalizálni azt a döntést, amit a választók november 5-én már meghoztak. Meglepetés természetesen – hála Istennek – nem történt, bármennyire is deliráltak erről nem csak elvakult liberális, demokrata-párti szavazók, de különböző hibbant színészek, tévés személyiségek, politikai elemzők is. 

Ahogy 2016-ban, úgy most is azt fejtegették néhányan, hogy az elektoroknak »át kellene állniuk«, azaz ne szavazzák meg azt a jelöltet (Trumpot), akinek a megválasztására a választók felhatalmazták, sőt, a legtöbb állam választási szabályzata szerint kötelezték őket.
És ehhez mindenféle fantazmagóriákat is bedobtak, legelsősorban azt, hogy 2020 január 6-án, miután azt a választást elveszítette, Trump a Kapitólium megrohamozására szólította fel híveit, ezzel lázadást szított, ami államellenes cselekmény, és ezért elvesztette azt az állampolgári jogát, hogy az elnökségért indulhasson.

Hiába látott napvilágot azóta számos bizonyíték, videó- és hangfelvétel, hogy Trump nemhogy nem lázította, hanem kifejezetten a törvényes, békés tiltakozásra szólította fel a tömeget, a bekattant Trump-gyűlölőket nem zavarták a tények. Továbbra is kitartottak amellett, hogy 2020 január 6-a az amerikai történelem legtragikusabb pillanata, súlyosságában a holokauszthoz vagy Pearl Harbor-hoz mérhető. Sőt, voltak olyan celebek akik szerint azoknál is durvább. Az Robert DeNiro, Whoopi Goldberg, John Cusack, és hasonló-típusú elmebeteg celebeknél az ember még csak-csak legyint erre, de érthetetlen hogy rengeteg, egyébként normális ember, köztük például az általam egyébként kifejezetten kedvelt Seres László is, akivel számos műsorban szoktunk rendszeresen vitázni-egyetérteni (mikor épp mi a téma), ezzel a fejlövéssel küzd: tudniillik, hogy január 6-án szörnyű dolgok történtek, és Trump a hibás.

Pedig csak annyi történt, hogy egy csomó embernek nem tetszett az elnökválasztás eredménye, csalást kiáltottak (ami a mostani, sokkal szabályosabban lebonyolított választás eredményének tükrében pláne nem annyira ördögtől való gondolat) és tüntettek a Kapitólium előtt. A tömegbe beépült több tucat szövetségi titkosügynök, akik az embereket fellázították, míg végül azok behatoltak a Kongresszus épületébe, kívül a rendőrség, bent pedig az őrség előzékeny asszisztálása mellett. Ezekről is nem csak videófelvételek vannak, de az ügynökök jelenlétét a tömegben nemrégiben maga az FBI ismerte be. Azt persze nehéz bizonyítani, hogy kifejezetten ők lázítottak, az azonban egészen biztos, hogy amilyen létszámban jelen voltak, simán meg tudták volna akadályozni a behatolást, ha meg akarták volna.”

Nyitókép forrása: Pesti Srácok

Ezt is ajánljuk a témában

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
monybbsc
2025. január 08. 15:32
Jeszy, te apád szégyene. Valóban vannak hangfelvételek Trumpról, ahogy a tanácsadói győzködik, hogy állítsa le az embereket a Capitolium előtt, de ő ezt megtagadja és nem is tette meg. Nem csak Trumpista influenszerek hazudozásaiból kellene tájékozódni, hanem elsődleges forrásokat kellene olvasni és hallgatni.
Amerigo
2025. január 08. 14:42
A két nyitókép alapján egyértelműnek tűnik, hogy a 'nagytermészetű Castro P.T. oldalbordáját akár meg is....... 100 %-os bizonyosságot természetesen egy DNS vizsgálat hozhatna. Egy dolog viszont furcsa. Castro nem volt ennyire retardált.
DE JÓ
2025. január 08. 13:18
Mi van? Hogy kerül ide Castro? Azért valami utalhatna arra, hogy az eredeti cikk kétszer ilyen hosszú, és a második fele foglalkozik Trudeau-val, mint Castro zabigyerekével. Ami nekem elég ízléstelen, még akkor is, ha ez a szélsőlibsi szekta-őrült nagyon durva támadást intézett a demokrácia ellen a digitális annihiláció első lépcsőjének bevetésével, a tüntető kamionosok bankszámláinak befagyasztásával.
Reszelő Aladár
2025. január 08. 12:21
Tényleg jó nap volt. Lefekvés előtt még ráfrissítettem a Mandira, hátha még megbukott 1-2 lipsi valahol. Trumpnak lesz dolga az biztos, ahogy az is, hogy nagyon készül rá.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!